Miven évben január legelején megcsinálom az előző év értékelését és az előttem álló év tervezését. Mint tudjuk, céljainkat kifejezetten nehéz elérnünk, nyomonkövetnünk, ezért mindenképpen látnunk kell, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Az évértékelésben rengeteg olyan szokás megtartása segít (heti retrók, napi checklist-ek, heti kulcs teljesítmény mutatók stb.), melyekről még nem írtam nektek, de ne aggódjatok, ami késik nem múlik.

Az előző évemet három kulcs kérdés mentén értékelem:

  • Mi ment jól az előző évben?
  • Mi nem ment annyira jól az előző évben?
  • Miért dolgozom a következő évben?

Amikor befejeztem az előző esztendő átolvasását, kiértékelését, akkor elkezdem tervezni a következő évemet. Ahhoz azonban, hogy ilyen rövid távú céljaimat meg tudjam állapítani, kicsit távolabbról kell néznem magam és hosszabb távon gondokodnom a jövőmről. Ebben segítenek az értékeim, melyek iránymutatást adnak ahhoz, hogy mi az, ami nekem igazán fontos. Ebből következtetve frissítem az egy, öt és tíz éves vízióimat is, végül pedig rátérek a rövid távúl, éves céljaimra. Lássuk akkor először 2015-öt!

Mi ment jól az évben?

Rendszerezettebb, céltudatosabb lettem

Ebben az évben kezdtem el igazán saját vállalkozásaimmal foglalkozni és a saját álmaimat építeni. Egy nagyon nehéz és rengeteg hullámvölggyel és hullámheggyel teli év van mögöttem, melyben a “túlélés” volt a cél. Mindig is úgy éreztem, hogy nem igazán tudok másnak dolgozni, de amikor a saját utamat kezdtem el járni, egyszercsak rá kellett jönnöm, hogy senki sem fog baszogatni, hogy dolgozzak. Senki sem fog a körmömre nézni, ellenőrizni, mérni, kiértékelni, tanácsot adni; teljesen magamra vagyok utalva. Ha egész nap otthon nézem a TV-t, akkor sem mondja azt senki, hogy “Heló, ma mit csináltál?”
Ahhoz, hogy fenn tudjam tartani a motivációmat, olyan szokásokat kellett kialakítanom, melyek segítenek koncentrálni, fenntartják a lelkesedésemet és nem utolsó sorban mérik a teljesítményemet. Ezekről majd természetesen írok nektek bővebben is.

Persze azért annyira nem rendszerezett, mint az idei Miss Universe...

Persze azért annyira nem rendszerezett, mint az idei Miss Universe…

Pozitívabb, hálásabb hozzáállás

Amikor valaki egy olyan iparágban tevékenykedik, ahol kifejezetten bizonytalan szituációkban találja magát nap mint nap és a hosszú távú elköteleződéseket nem igazán igazolják vissza rövid távú eredmények, akkor elengedhetetlen a pozitív hozzáállás. Ez egy hatalmas változás volt számomra, melyet nagyon nehéz volt átvenni. Az év közepétől elkezdtem minden nap hálát adni egyetlen apró dologért. Legyen az az, hogy egy jót kajáltam vagy elmentem edzeni. Ez az apró szokás rengeteget változtatott a hozzáállásomon.
Továbbá, itt említeném meg, hogy az évben elkezdtem vissza is adni abból a sok pozitív energiából, amit a körülöttem lévőkből merítek. Apróság, de megrendítően nagy hatással volt rám, amikor beteg kisgyerekeknek kártyatrükközhettem a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán.

 

Egy kiváló mentor

A 2015-ös év egyik nagy célja az volt, hogy találjak magamnak egy szakmailag képzett mentort. Hét embert kerestem meg, melyből hárommal tudtam komolyabban leülni beszélgetni. (Kaptam nagyon csúnya elutasításokat is egyébként, ami igazán kiábrándító volt.) A mentor jelölteknek felajánlottam a következő 5 éves jövedelmem 5%-át, mégsem sikerült senkit meggyőznöm. Már-már lemondtam a dologról, de még elmentem a nyolcadik találkozómra is. Ekkor olyat tapasztaltam, mint senki másnál eddig. Egy közvetlen, jó hangulatú beszélgetés után tudtam, megtaláltam azt a mentort, akit kerestem. És jóval jobb, mint amire számítottam. Ha esetleg olvasná ezt a cikket, akkor ezúton is köszönök neki mindent, amit ebben évben értem tett.

"Csináld, vagy ne csináld. De ne próbáld."

“Csináld, vagy ne csináld. De ne próbáld.”

 

Edzés, fizikai fejlődés, wakeboard

2015 kiváló év volt sport szempontból. 131 erőnléti vagy kardió edzést csináltam meg, mely több mint 2,5 edzés hetente. Ez szerencsére meg is látszott rajtam, legfőképpen a nyáron, amikor a táplálkozásomra is jobban odafigyeltem. Mindezekben egyébként Bogi elképesztően nagy segítséget és motivációt jelent számomra. Így már nem is annyira nehéz… :) Ide tartozik még, hogy wakeboard-ban is sikerült előrelépnem. Annak ellenére, hogy csak egy héten egyszer jutok el csúszni, szeretem komolyan venni és fejlődni benne. A szezon végére minden 180 fok sikerült, mind ugrásból, mind a vízen. Jövőre jönnek a 360-ok és a kickerek…és ráadásul már saját wakeboard-al! (Köszi Bogi! )

 

Naplemente az Omszkin.

 

A photo posted by Páratlan Páros (@paratlan_paros) on

Üzleti sikerek

Ebbe nem szeretnék nagyon belemenni. Üzleti téren sok jó és sok rossz is ért ebben az évben, de összességében pozitívan maradt meg bennem. Sikerült kiváló emberekkel társulnom és olyan csapattagokat sodort mellém a sors, akik nem csak sokkal okosabbak nálam, hanem még emberileg is rengeteget tudok tőlük tanulni. Mindent, ami ebben az évben elértem nekik köszönhetek ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel együtt dolgozhatok / dolgozhattam.

Páratlan Páros

Végül, de nem utolsó sorban az év egyik fénypontja a Páratlan Páros indulása volt. Bogival már régóta tervezgettünk valamilyen közös projektet, melyen együtt dolgozhatunk. Úgy érzem, hogy az év végén elindult Páratlan Páros egy valami nagyon jónak a kezdete. De ha nem is lesz belőle hatalmas durranás, már csak azért is megértem, mert a Bogival való közös munka sokkal közelebb hozott bennünket egymáshoz.

Most akkor ki a hülye: én vagy te? ⛅️

A photo posted by Páratlan Páros (@paratlan_paros) on

Mi nem ment annyira jól az évben?

Mama elvesztése

Egész gyerekkoromban volt szerencsém a nagymamámmal közvetlen szomszédságában élni, mellette felnőni. Egész életemben nagyon meghatározó szerepet játszott. Tavaly, 80 éves korában egy sokkal jobb helyre költözött a nagyi.

“Tőle éhesen, szomjasan és jó szó nélkül senki sem ment el.” Hiányzik.

“Tőle éhesen, szomjasan és jó szó nélkül senki sem ment el.” Hiányzik.

Sajnos az évet több ilyen jellegű esemény is nehezítette. Nyugodjon békében Ati, az örök sípályák ördöge, és Nándi, a ping-pong és a partik királya.

Munka vs. magánélet

Aki ismer, tudja róla, hogy rengeteget, átlagosan heti 70-75 órát dolgozom. Ez van, ha az ember szereti, amit csinál.  Azonban emellett elképesztő nehéz egy komoly párkapcsolatotban élni. A “munkamániám” túl nagy terhet rótt Bogira ebben az évben, melyen mindenképpen javítani kell. A munka mennyiségét jelen élethelyzetemben még nem tudom csökkenteni, de pontos szabályokkal és jobb szervezéssel jóval könnyebbé tehető a másik fél számára. Ez nem ment jól ebben az évben, mellyel Bogit többször megbántottam.

Csak a munka... :)

Csak a munka… :)

A fókusz hiánya

Nem, nem a Ford Focus-é! 2015-ben elképesztően sok lehetőség és kapu nyílt ki előttem, melyeken hajlamos voltam mindegyiken egy picit bekukucskálni, fél lábbal belépni. Annek ellenére, hogy sok érdekes, rövid távú, vagy el nem indult projektben volt így részem rengeteg időt emésztett ez fel. Saját figyelmemet apróztam el és nem koncentráltam eléggé az igazán fontos, hosszú távú eredményeket hozó célokra.

Az olvasás és a meditáció hiánya

Rengeteg jó szokást sikerült ebben az évben kialakítanom, de kettőt sajnos nem tudtam megfelelően tartani. Az egyik az olvasás, hiszen csak 9 könyvet sikerült ebben az évben elolvasnom, legalább 2-3 könyvvel kevesebbet, mint szerettem volna. A probléma nem is ez, hanem inkább az, hogy nem sikerült rutinszerűvé, mindennapi tevékenységgé tenni. A másik nem megragadó, fránya szokás a meditáció volt. Annak ellenére, hogy éreztem pozitív hatásait, nem sikerült találnom rá napi 15-20 percet. #szégyengyalázat

Üzleti kudarcok

Sajnos két startup projektünk sem növekedett úgy, ahogyan azt teveztük, gondoltuk. Mindekettőnél sikerült jól kezdenünk és hirtelen szép eredményeket hoznunk, de valahogy nem tudtak megragadni a köztudatban. Természetesen ezeket még nem adtuk fel, de azért nem fenékigy tejfel az élet.

Amikor nem úgy jön össze az élet, ahogy szeretnénk.

Amikor nem úgy jön össze az élet, ahogy szeretnénk.

Táplálkozás

2015-ben 77 alkalommal ettem egészségtelen ételeket. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik napon pizzáztam, sütiztem, rosszul étkeztem. Nyáron nagyon jól ment a diéta és az egészséges táplálkozás, de október környékén egy kicsit kicsúszott alólam ilyen szempontból a talaj.

giphy (5)

Miért dolgozom a következő évben?

Nagyobb fókusz

A munkám miatt elengedhetetlen, hogy több területre, több termékre, csapatra kelljen koncentrálni egyszerre. A jövő évben azonban, amikor az egyik projekten dolgozom szeretném azt jóval erősebben fókuszálva, a többit kizárva tenni. Ha folyamatosan egyikről gyorsan váltok a másikra, majd vissza, értékes perceket, órákat veszítek.

Olvasás és meditálás

Ez az a két szokás, melyről nagyon érzem, hogy hasznos és előre visz, de nem tudott megtapadni 2015-ben. Most újra meg kell próbálnom ezeket a mindennapi ruti részeivé tenni.

“Ne mondj senkiről rosszat” elv

Dale Carnegie-nek az egyik legfontosabb elve, hogy “soha ne mondjunk senkiről rosszat”. Sokszor próbálgattam ezt már az évben, és meglepő hatásokat érhetünk el vele. Ez egy végtelenül egyszerű szabály, ami annyit tesz, hogy tényleg soha, de soha, ne mondjunk senkiről rosszat. Nehéznek tűnik, de csinálni még nehezebb! Megpróbáljuk… :)

Hasznos tanulás

Szerencsére elég gyorsan tudok elsajátítani új dolgokat, ezért viszonylag könnyen ment mindig a tanulás is. Viszont azt vettem észre, hogy rutinszerűen olvasok, tanulok mostanában és nem igazán hasznosítom azt a tudást, amit megszerzek. Például mindig jegyzeteket készítek a könyvekről, melyeket olvasok, de sosem olvasom vissza azokat. Szeretnék ezen változtatni és jobban, gyakorlatiasabban fel is használni azt, amit megtanulok.

Páratlan Páros könyvek

Az előttünk álló esztendőben szeretnénk a Páratlan Pároson legalább 2 online letölthető, rövid könyvet ajánlani nektek. Az egyiket Bogi, a másikat én fogom írni. Ez azt is jelenti, hogy komolyabban és nagyobb energiát befektetve szeretnénk nektek írni.

2016

Hát ennyi volt 2015, ami egy iszonyú kettős év volt az életemben. Sok fenn és sok lenn volt benne, de összességében úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem és tanultam magamról, mellyel megalapoztam azt, hogy 2016 egy igazán sikeres év legyen!

Sokszor szoktam mondani, hogy nem vagyok szakértője ennek, egyszerűen csak próbálok jobb ember lenni és valamit adni az írásaimmal. Öröm volt neked írni 2015-ben, folytatjuk 2016-ban is. Köszönöm, hogy elolvastad.

Oszd meg!

A bejegyzés írójáról

Örök idealista, aki mindig mindenben szeretne fejlődni, tanulni és minden érdekli. Több vállalkozás alapítója, egy remek csapat vezetője, kártyabűvész, workaholic, ex-pro-gamer, motivációs előadó, wannabe-író és -tanár.

4 hozzászólás

    • Szia Detti!
      Először is köszi, hogy végigolvastad ezt a kivételesen elég hosszú irományt. :) Másrészt pedig külön öröm, hogy írtál a könyvekkel kapcsolatban, már elkezdtünk dolgozni rajtuk, két-három hónap és ki is adjuk őket! :)

  1. Gratulálok az írásodhoz! Valósítsd meg a terveidet 2016-ban, amit szeretnél, de ne csüggedj el ha valami nem az elképzelésed szerint valósul meg.Téged ismerve amit eltervezel az úgy is lesz. Várom a beígért könyvet.A munkádhoz sok sikert ,erőt , kitartást kívánok. Puszi Mama 2

Szólj hozzá

hirlevel_feliratkozas

Tetszenek a cikkek?

Ha tetszenek neked az írásaink, gondolataink, akkor iratkozz fel hírlevelünkre. Te sokat segítesz nekünk ezzel, mi pedig ígérjük sosem spam-elünk, csak a legújabb cikkeinkről értesítünk téged. Köszönjük!

Köszönjük, sikeresen feliratkoztál! Erről most egy email-t küldtünk neked, mellyel véglegesítheted a feliratkozásod.