A cikk címét egyik kedvenc filmem ihlette, amiben a főszereplő hölgy minden eszközt bevetve próbálja elérni, hogy a pasija szakítson vele, mivel egy női magazinnál dolgozik és éppen arról ír cikket, hogy női részről mik azok a mondatok, szokások és tulajdonságok, amik kiverik a férfiaknál a biztosítékot.

MérgesNos, valóban van pár olyan dolog, ami kifejezetten idegesíti a pasikat, ezt tapasztalatból mondom. Ezt egyébként Ádám is alátámasztja, legalábbis amikor megkérdeztem tőle, hogy egyetért-e az állítással, hevesen bólogatott. Annyit azért még hozzátennék, hogy én személy szerint az alábbi lista összes pontját többszörösen kimaxoltam már a közel 10 közös évünk alatt és láss csodát, még mindig együtt vagyunk. Ez is bizonyítja, hogy a szerelemben nincsenek törvényszerűségek, minden kapcsolatat más és ha két ember tényleg szereti egymást és elkötelezik magukat egymás mellett, szinte semmi nem választja szét őket. És akkor most lássuk, hogy hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt vagy legalábbis hogyan bosszantsuk fel annyira, hogy majd’ felforrjon az agyvize…

1. Hisztizz. Sokat.

Nincs is annál szebb és jobb egy férfi számára, amikor egy nő bevágja a durcit. Bánt valami vagy szeretnél valamit? A lényeg, hogy ezt nyíltan sose kommunikáld társad felé, inkább várd ki, amíg magától kitalálja, hogy te mire gondolsz. Ha ez nem megy a szerencsétlennek, lakoljon meg érte, megérdemli! Mit képzel magáról… Hiszti mode on!

Hisztéria, az ultimate ütőkártyád. ;)

2. Kritizáld az anyját

Ez mindig bejön. Higgyétek el, a férfiak imádják hallani, hogy mennyire gonosz és hülye az édesanyjuk. Ha van időd, érdemes naponta többször is felhozni a témát, hiszen vannak dolgok, amikből egyszerűen sosem elég! Ez egy ilyen dolog.

3. Hívogasd folyamatosan és küldözgess neki üzeneteket, amikor dolgozik

Miért, talán van jobb dolga, mint velem beszélgetni? Ugyan, már a feltételezés is nevetséges.

Felfoghatatlan, hogy mivel cseszi el az egész napját…

4. Hívogasd folyamatosan és küldözgess neki üzeneteket, amikor a barátaival van

Ez magától értetődő, de azért ezt is felírtam a listára. Jut eszembe: engem miért is nem hívnak el a kanbulijaikba? Talán nem vagyok elég szórakoztató? Vagy olyan dolgokról van ott szó, amiről én nem tudhatok? Előttem akar titkokat tartani? Komolyan? Erről a témáról is érdemes szót váltani, szuper beszélgetések kerekedhetnek belőle!

5. Cseszd le, amikor egy másik nő képét like-olja Facebook-on

Nem érdekel, hogy a húga vagy a szomszéd lány, akit 20 éve ismer, like-ot tőle egy valaki kaphat. Nyilván én.


Bogi hisztizik6. Verd ki a balhét, amikor nem emlékszik a 96. hónapfordulótokra

Ha én észben tudom tartani, elvárom, hogy neki is eszébe jusson. Ehhez nem kell Nobel-díjas atomfizikusnak lenni. És ha már itt tartunk, idetartozik még az első csókunkról való visszaemlékezés, az első közös mozizásunk, kézfogásunk, nyaralásunk megemlítése és az első közös főzésünk megünneplése. Tudnám miért kell ezeket külön elmondani…

7. Oktasd ki, hisz te úgyis jobban tudod

Ehhez nem kell túl sok hozzáfűznivaló. Nő vagy, jobban tudod. Te is tudod, hogy te jobban tudod és ő is tudja, hogy jobban tudod, ezt pedig jogodban áll kifejezésre juttatni. Örüljön, hogy valakitől megtanulhatja, hogy mit hogy kell rendesen csinálni. Ezzel is csak te teszel neki szívességet.

8. Takarításnál pakold el az összes tökéletesen felesleges kacatját az íróasztaláról

Amúgy is, mi az égnek kell neki az a sok telepítő CD, szerződés, pendrive, mappa, sticky note és névjegykártya… Jól el kell tenni őket, hogy ha esetleg mégis szüksége lenne rájuk, kihívás legyen megtalálni. Ezzel szerintem nincs semmi baj. 

9. Kérd számon, hogy miért költ annyi pénzt hülyeségekre, mint telefon, karóra, tablet vagy számítógép

Egyáltalán hogy jut eszébe ilyen baromságokra költeni, amikor pont most van leárazás a kedvenc ruhaboltomban? Érthetetlen.

giphy (14)

10. Legyél önfejű

Nem számít, hogy logikus és értelmes javasaltokat tesz, te akkor is azt csináld, amit te szeretnél. Nehogymár beleszóljon. Szerinte jobb lenne, ha hoznék egy kabátot estére, mert fázni fogok? Kit érdekel! Csak azért is elmegyek kabát nélkül egy miniruhában, legfeljebb majd ha valóban fázom, elkunyizom az övét. Hát nem? Hát de.

 

Oszd meg!

A bejegyzés írójáról

Örökmozgó, céltudatos, empatikus, önfejű, szerelmes, néha kicsit hisztis, aki mindenkit meg akar menteni és mindig megmondja a magáét. Szeret enni, sportolni és imádja a kutyákat. Fontos neki Ádi, a családja és a barátai. Na meg a világbéke.

Szólj hozzá

hirlevel_feliratkozas

Tetszenek a cikkek?

Ha tetszenek neked az írásaink, gondolataink, akkor iratkozz fel hírlevelünkre. Te sokat segítesz nekünk ezzel, mi pedig ígérjük sosem spam-elünk, csak a legújabb cikkeinkről értesítünk téged. Köszönjük!

Köszönjük, sikeresen feliratkoztál! Erről most egy email-t küldtünk neked, mellyel véglegesítheted a feliratkozásod.