Mario Andretti a világ valaha volt egyik legkiválóbb autóversenyzője. Karrierje során nyert Indy 500-as sorozatot, szerepelt az amerikai NASCAR szériában és 1978-ban Forma-1-es világbajnok lett. Amikor a SUCCESS magazin egy interjúban a sikerei titkáról kérdezte, a következőt válaszolta:

“Ne nézz a falra! Az autó oda megy, ahová nézel.”

photo

Mario Andretti. Akkor és most.

Így van ez az életünkben is, hiszen mi is egy bizonyos módon oda megyünk, ahová nézünk. Ha most feltennéd magadnak a kérdést, hogy hol leszel 2 hét múlva, akkor valószínűleg pontosan el tudnád mondani, körül tudnád írni. Nagy valószínűséggel el is találod majd. Ha azonban azt kérdeznénk, hogy milyen autót fogsz vezetni vagy kivel fogsz élni 10 év múlva, akkor már biztosan nem jönne olyan könnyen a válasz. Ez azért van, mert az agyunk a jelenből és a közelmúltból indul ki, ebből következtet a jövőre.

Így minél előrébb szeretnénk látni, annál nehezebb és nehezebb konkrétumokban gondolkodnunk. Honnan tudhattam volna 20 évvel ezelőtt, hogy ma milyen számítógépen fogom ezt a cikket írni vagy hogy elektromos autókkal is tudunk majd közlekedni? Persze sejthettük, hogy milyen irányba fog menni a világ, de pontosan a legtöbben nem tudják ezeket elképzelni.

Ahogy a világ körülöttünk, úgy mi is fejlődünk. Ha akarjuk, ha nem. Ahogyan a mondás tartja, “három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap.” Ezért van egy rossz hírem. Az idő mindenképpen el fog telni, már csak az a kérdés, hogy tudjuk-e hogyan szeretnénk és hogyan érdemes azt eltölteni. Ahhoz azonban, hogy jó irányba haladjunk, szükségünk lehet egy vízióra. Egy olyan jövőképre magunkról, ami felé nézünk. Amire akkor gondolunk, amikor egy nehéz döntést kell meghoznunk. Vajon mit tenne az az ember, akivé válni szeretnék? Amikor reggel ruhát választunk, fel is tehetjük magunknak a kérdést: hogyan öltözködik az a valaki, akivé válni szeretnék? Hogyan étkezik? Biztosan megeszi a csokis fánkot este 10-kor?

A vízió egy magunk elé állított példakép, egy olyan világ, ahol boldogok és legfőképpen elégedettek, magabiztosak vagyunk.

Amikor rájövünk arra, hogy miért nem érjük el céljainkat és megfogalmazzuk az értékeinket, elkezdünk hosszú távon tervezni, akkor a következő lépés a jövőképünk konkrét, elmélyült tervezése. De miért van szükségünk vízióra? Gondoljunk csak bele a következő helyzetekbe.

1) Nem tudjuk, hogy hová szeretnénk eljutni, nem haladunk semerre

Amikor új évben megfogadjuk, hogy “most aztán igazából lefogyok, de tényleg”, akkor egy célt jelölünk ki magunk elé. A célok azonban nem egyszerű dolgok. Ugyanis amikor gondolkodunk rajta, hogy mit szeretnénk elérni (lefogyni, többet edzeni, több pénzt félrerakni, stb.), akkor tisztán, racionálisan döntünk. Nyilván ekkor a hosszú távú érdekeinket is jobban figyelembe tudjuk venni, hiszen teljesen ingermentes környezetben vagyunk. Amikor azonban éhesen hazamegyünk egy nehéz munkanap után, akkor már egyből más helyzetben vagyunk. Odaül a kisördög a bal vállunkra és elkezd minket a rossz irányba terelni. “Amit ma megtehetsz…azt holnap is!” – mondja. Ilyenkor elkezdenek minket befolyásolni a körülmények, elkezdünk kifogásokat keresni.

giphy (7)

Amikor legyőzzük a kisördögöt… :)

Abban az esetben, ha nem tudjuk pontosan, jól körülhatárolhatóan meghatározni azt az embert, akivé válni szeretnénk, akkor a cél önmagában nagyon gyenge, könnyen elfelejthető. Ha viszont konkrétan tudjuk, elképzeljük, magunk előtt látjuk a jövőbeli önmagunkat, akkor jóval nehezebb lesz elvonatkoztatni ettől.

 

2) Rossz irányba haladunk, és nem tudunk róla

Amikor biztosan haladunk egy cél felé, rengeteget szenvedünk, dolgozunk érte, akkor teljesen felvillanyozva érezzük magunkat, amikor elérjük azt. Hát persze, megcsináltuk! De honnan tudhatjuk, hogy ezzel valóban jó irányba mozdultunk? Ebben is segít, ha a jövőbeli önmagunkkal tudjuk összehasonlítani magunkat.

giphy (9)

Öröm bódóttá… vagy mégsem?

 

3) Jó irányba haladunk, de nem tudunk róla

Az is lehetésges, hogy mindent jól csinálunk, mindenben sikeresek vagyunk, elérjük a magunk elé állított céljainkat, de mégis úgy érezzük, hogy nem jutottunk egyről a kettőre. Ha nincs víziónk, akkor nem tudjuk magunkat semmihez sem hasonlítani. Ekkor általában elkövetjük azt a hibát, hogy másokhoz kezdjük hasonlítani magunkat, mely általában még lejjebb taszít minket. Hiszen mindig találunk majd olyasvalakit, aki boldogabb, gazgadabb, szebb, erősebb nálunk. Vagy legalábbis ezt láttatja magáról Facebook-on…

Megcsináltuk!! De mit is?

Megcsináltuk!! De biztos?

 

Amikor az autóversenyző előtt haladó látótávolságba kerül, a különbség egyre gyorsabban és gyorsabban kezd el csökkenni köztük. Az üldöző látja maga előtt a vadat, ezért koncentráltabban, motiváltabban, végsősoron gyorsabban kezd el vezetni. Úgy gondolom, hogy egy picit mindannyian így vagyunk ezzel. Ha elérhető távolságban látunk magunk előtt egy olyan jövőképet, amiért érdemes dolgozni és lemondani rövid távú hasznokról, élvezetekről, akkor tudat alatt olyan életet kezdünk el élni, ami el is vezet bennünket a kívánt jövőbe.

Hogyan csináljunk jövőképet?

Végül pedig pár tipp, hogy hogyan alkossunk meg a jövőképünket

  • Nyúljunk vissza az értékeinkhez, olvassuk el azokat. Amennyiben még nem fogalmaztad meg az értékeidet, itt megtudhatod, hogy miért és hogyan érdemes. Itt pedig megnézheted az én értékeimet is.
  • Fogalmazzunk meg egy, öt és tíz éves víziót is. Minden esetben úgy fogalmazzunk, mintha már elértük volna a kitűzött célt. Például: “Egy legalább 70 négyzetméteres lakásban élek, a feleségemmel és a gyerekemmel.”
  • Mindenképpen írjuk is le ezeket és tegyük jól látható helyre
  • Ha van olyan ember, akire példaképként tekintünk vagy nagyon hasonlít arra a valakire, akivé válni szeretnénk, akkor keressünk róla egy képet és ezt is rakjuk ki a leírt vízióink mellé
  • Rendszeresen, akár minden nap olvassuk el a rövid távú jövőképünket. Gondolkodjunk róla, éljük bele magunkat. Gondolkodjunk a részleteiről, az apróságokról. Milyen színű lesz a nappalimban a kanapé, hogy fogják hívni a gyermekem, stb. Az agyunk hajlamos az elnagyolt dolgokat kevésbé eltárolni. Minél jobban figyelünk a részletekre, annál jobban beleéljük magunkat.

Azoknak, akik szeretnék leírni, összegezni a jövőképüket, készítettem egy sablont, melybe könnyen bele lehet írni a fentebb említetteket. Mindezek alapján már gyerekjáték lesz a rövid távú céljainkat és szokásainkat megalkotni. Szép jövőt mindenkinek!

Tetszenek a cikkek?

Tetszenek a cikkek?

Ha tetszenek neked az írásaink, gondolataink, akkor iratkozz fel hírlevelünkre. Te sokat segítesz nekünk ezzel, mi pedig ígérjük sosem spam-elünk, csak a legújabb cikkeinkről értesítünk téged. Köszönjük!

Köszönjük, sikeresen feliratkoztál! Erről most egy email-t küldtünk neked, mellyel véglegesítheted a feliratkozásod.

Oszd meg!

A bejegyzés írójáról

Örök idealista, aki mindig mindenben szeretne fejlődni, tanulni és minden érdekli. Több vállalkozás alapítója, egy remek csapat vezetője, kártyabűvész, workaholic, ex-pro-gamer, motivációs előadó, wannabe-író és -tanár.

1 hozzászólás

  1. Pingback: Felejtsd el a célokat. Csináld inkább ezt. - Páratlan Páros

Szólj hozzá

hirlevel_feliratkozas

Tetszenek a cikkek?

Ha tetszenek neked az írásaink, gondolataink, akkor iratkozz fel hírlevelünkre. Te sokat segítesz nekünk ezzel, mi pedig ígérjük sosem spam-elünk, csak a legújabb cikkeinkről értesítünk téged. Köszönjük!

Köszönjük, sikeresen feliratkoztál! Erről most egy email-t küldtünk neked, mellyel véglegesítheted a feliratkozásod.