Sokan panaszkodnak, hogy manapság az igaz szeretet és a hűség kihalófélben van. Az emberek nem megjavítják azt, ami elromlott, hanem megválnak tőle és beszereznek egy újat. Erre számos példát lehet látni nap mint nap.
Én azonban hiszek abban, hogy mindenkiben léteznek mély érzések és sokan képesek is kitartani amellett, akit szeretnek, akár egy életen keresztül.
Legyen ez egy barát, egy férj, egy feleség vagy akár egy jó gazdi. Összegyűjtöttem nektek 5 olyan történetet, amitől egész biztosan ti is meg fogtok hatódni és talán segít abban, hogy újra hinni tudjatok a szerelemben, szeretetben.
Les és Helen Brown
Les és Helen 19 évesen
Les Brown és felesége, Helen 1918-ban születtek, ugyanazon a napon. Gimnáziumi éveik alatt lettek szerelmesek egymásba és mivel szüleik ellenezték a kapcsolatukat, 19 évesen, 1937-ben megszöktek otthonról és összeházasodtak. Boldog házasságban éltek Kaliforniában és két fiúk is született.
Les és Helen egész életükben együtt voltak, sosem akartak egymás nélkül időt tölteni. Idős korukban azonban mindkettőjüknek komoly betegségekkel kellett szembe nézniük. Les Parkinson-kórral kűzdött, Helen pedig gyomorrákban szenvedett. Miután az orvosok megállapították, hogy Helen-nek csupán pár hónap van hátra az életéből, Les kómába esett kaliforniai otthonukban. Mindössze pár napot jósoltak neki ápolói. Noha orvosaik szerint Helen hónapokkal élte volna túl férjét, ő váratlanul elhunyt. Másnap Les is távozott az élők sorából, 94 évesen. A szerelmes pár egy napon jött a világra és együtt haltak meg, a köztes időben pedig példaértékű szeretetben élték életüket.
Hachiko története
Eizaburo Ueno és kuyája, Hachiko elválaszthatatlanok voltak. A tokiói egyetemi professzor gyermekeként szerette és nevelte Hachiko-t. A kutya minden nap kikísérte gazdáját a vasútállomásra, ahonnan ő dolgozni indult és minden nap ugyanott várta, hogy együtt mehessenek haza. Egy nap azonban Eizaburo váratlanul elhunyt munka közben, így Hachiko már hiába várta őt haza. Gazdája halála után az ekkor 2 éves kutya még 10 évig minden nap kiment az állomásra, remélve, hogy szeretett gazdija egyszer csak felbukkan, majd 12 éves korában békésen, a vasútállomás közelében Hachiko is örök nyugalomra tért.
Marina és Ulay
Marina Abramovic és Ulay az 1970-es években kerültek szerelmi kapcsolatba egymással és 12 év együtt töltött idő után döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik. Mindketten művészek voltak és szakításukat is kreatívan oldották meg: a pár a Kínai Nagy Fal két végéből sétáltak egymás felé, majd amikor középen találkoztak, búcsút intettek egymásnak. Ekkor látták egymást utoljára. 32 évvel később, 2010-ben Marina egy meglehetősen bizarr művészeti kiállítás keretein belül egy percen keresztül néma csendben nézett farkasszemet minden látogatóval, aki leült vele szemben az asztalhoz. Senki sem számított rá, hogy több, mint 3 évtized elteltével Ulay is felbukkan majd a kiállításon. Marina és Ulay egy percen keresztül néztek mélyen egymás szemébe, de ebben a pillantásban benne volt minden érzelem, ami az elmúlt 32 évben kimondatlanul pihent az egykor szerelmesek lelkében. Találkozásukról egy megindító felvétel is készült.
Ann és John

Ann és John esküvői képe
Az amerikai Ann és John a gimnáziumban ismerkedtek meg. A 17 éves Ann szír családból származott és édesapja tervei szerint egy nála 20 évvel idősebb férfihoz kellett volna hozzámennie. Ő azonban fülig szerelmes lett az akkor 21 éves John-ba, így családja akarata ellenére New York-ba szökött a fiúval és 1932-ben titokban hozzáment feleségül.
John és Ann együtt nézték végig, ahogy a világ megváltozott körülöttük és közben 5 gyereket is nemzettek, lett 14 unokájuk és 16 dédunokájuk. 2014. novemberében ünnepelték 82. házassági évfordulójukat.
Jack és Phyllis
Jack és Phyllis 1941-ben ismerték meg egymást és Jack már az első találkozójukról is írt naplójában: “Nagyon jól éreztem magam az este. Táncoltam egy nagyon kedves lánnyal. Remélem fogom még látni őt.” 16 hónappal később a fiatalok már házasok is voltak és az angliai Kentben éltek több, mint fél évszázadon keresztül. Phyllis azonban idős korában demenciával küzdött és egy idő után férje, Jack már nem volt képes egyedül ellátni őt otthonukban, így Phyllis egy idősek otthonába költözött. Jack persze nem mondott le élete párjáról, minden nap meglátogatja őt és részleteket olvas neki naplójából, hogy Phyllis nem feledkezzen meg közös életükről, gyerekeikről, állataikról. Noha Phyllis memóriája már nem a régi, de azt sosem felejtette el, hogy mennyire szereti férjét és minden nap kicsattan az örömtől, amikor megpillantja Jack-et.
2 hozzászólás
This payoff has to be quickly processed sufficient reason for
the upcoming paycheck. Narrow to on a person’s list along the requirement decided greater. http://www.wikipedia.org
Having read this I believed it was very informative.
I appreciate you finding the time and energy to put this information together.
I once again find myself spending a significant
amount of time both reading and commenting.
But so what, it was still worth it!